Keresztállítás – πεπλήρωται ὁ καιρός
Csodálatos jel, szent kereszt, / mely földünkön ragyogva áll;
ezen függött a Bűntelen: / világmegváltó Jézusunk.
Márk evangéliumában Jézusnak ezek az első szavai: »Betelt az idő [görögül: peplérótai ho kairosz], és elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.« Majd ezután meghívja első tanítványait, akik azonnal otthagyják hálóikat és követik őt. A hálóikat otthagyó apostolok megragadják a sorsdöntő időpontot, amire az Újszövetség a Kairosz (καιρός) szót használja. Ez a szó újra és újra előkerül a Szentírásban: amikor az embernek dönteni, választania, cselekednie kell. Az apostolok nem egy intézményhez, mozgalomhoz, jó társasághoz csatlakoznak, hanem a Megváltó Krisztushoz. És tetteik célja és forrása nem egy elv, egy értékrend, egy kulturális közeg, hanem a személyes Isten.
Fönségesebb e drága fa, / mint Libanonnak cédrusa;
ártó gyümölcsöt nem terem, / de váltságdíjunk hozza meg.
„Amikor kalapáccsal rácsapunk egy szög fejére, a széles szögfejre mért csapás teljes ereje a szög végébe szalad, s ott egyetlen pontba tömörül anélkül, hogy bármi is elveszne az ütésből. Ha a kalapács és a szög feje végtelenül nagy volna, mindez akkor is hasonlóképp játszódna le. A szög feje a rámért végtelen ütést arra a pontra továbbítaná, melyre hegyével ráhelyeztük. Ez a szeg – (testi kínból, lelki nyomorúságból és társadalmi bukásból) – maga a végső szerencsétlenség. Hegyével pontosan rajta áll a lélek középpontján, s a szög feje nem más, mint az idő és tér végtelenjében szétszórt szükségszerűségek summája. […] Aki azonban szeretetével Isten felé fordulva marad, azt a lelkét átjáró szerencsétlenség odaszegzi magának az univerzumnak a közepére. Ez a világ valódi közepe, mely nincs középen, mert kívül van téren és időn, mivel maga az Isten.” (Simone Weil: Ami személyes, és ami szent. Pilinszky János fordítása.)
Krisztus, jóságos nagy Király, / míg szent kereszted lesz jelünk,
ne múljon óra, pillanat, / mely kegyelmedből nem merít.
Ez a kereszt az áldozathozatalt jelenti. Áldozathozatalát azoknak, akik munkájukkal, idejükkel, gondolataikkal támogatták a kereszt elkészülését. Legfőképpen azonban Krisztus áldozathozatalát, aki önfeláldozó szeretetével áldozatot vállalt értünk, emberekért. Kereszthalála hit nélkül azonban értelmetlen áldozat, ahogy a feltámadásba vetett hitünk nélkül minden cselekedetünk felesleges áldozat. Egy szerzetest elöljárója azzal bízott meg, hogy a hegyen ültetett elszáradt fát öntözze. Ő reggelente vizes edényekkel útnak indult, megöntözte a fát. Mire hazaért, beesteledett. Éveken keresztül így tett, míg egy napon zöld ágat hajtott a fa. Krisztus keresztje legyen a remény, a zöld ága életünknek.
Hogy egybehangozzék szavunk, / míg buzgó szívvel hódolunk,
s hogy mindenkor zengjen neked / méltó hálánk s dicséretünk.
Néhányan, akik részt vettünk a kereszt elkészítésében, úgy éreztük, itt az idő, hogy szembe nézzünk magunkkal, a bennünk lévő jóval-rosszal. És ez elindítson bennünket egy úton, ahol konkrét helyzetekre konkrét tettekben megnyilvánuló válaszokat adunk. Ez az út személyes és egyéni, hiszen ki-ki maga járja az útját a saját meglévő környezetében, kapcsolati kontextusában, de összeköt bennünket a cél, a szándék, hogy találkozzunk az életünket meghatározó elemi kérdésekkel, és ezáltal meghalljuk és továbbadjuk az evangélium örömhírét.
Ennek az elhatározásnak a jeleként állítottuk fel Virágvasárnapon az izbégi temető mellett a 2015-ös egyházközségi táborban készült keresztet.
Atyádat, áldó Lelkedet / egyként dicséret illeti,
Jézus, veled, ki ránk hagyod / dicső kereszted kincseit. Ámen.
A keresztet felállító családok nevében: Berti, Szegzit és Zs
