Az érvek hatástalansága
„Fel kell világosítani az ostoba, igazságtól elzárt embereket” - mondja az ellenzék népszerű miniszterelnök-jelöltje. Ezzel szemben bizonyított tény, hogy politikai, morális, társadalmi álláspontunkat nem a tudás, nem a hozzáértés és nem a racionalitás határozza meg, hanem az érzéseink, érzelmeink, intuícióink. Összefoglalás Jonathan Haidt: The Righteous Mind c. könyve alapján.
David Perkins különböző korú és képzettségű emberekkel végzett vizsgálatot: az volt a feladatuk, hogy különböző társadalmi kérdéseken gondolkozzanak el (például hogy ha több pénzt kapnának az iskolák, javulna-e a tanítás és tanulás színvonala). Először le kellett írniuk az álláspontjukat, majd utána az összes érvet és ellenérvet, ami eszükbe jutott.
Nem meglepő módon, a vizsgálatban részt vevők sokkal több "pro" érvet tudtak összegyűjteni az álláspontjuk mellett, mint ahányat ellene. És szintén nem meglepő módon, minél képzettebb volt valaki, annál több érvet talált. De amikor Perkins összehasonlította a végzős középiskolások, végzős főiskolások és a végzős másoddiplomás (MSc/doktori képzés) résztvevők eredményeit az adott iskolai szint elsőéveseivel, nem talált különbséget, azaz például a végzős középiskolások nem tudtak több érvet írni, mint az elsősök. Ez viszont azt jelenti, hogy azok a középiskolások kerülnek főiskolára, akik több érvet tudnak összegyűjteni, és azok a főiskolások jutnak magasabb iskolai végzettséghez, akik több érvet tudnak összegyűjteni. Ezek szerint az iskola, a képzés nem megtanítja az embereket a logikus gondolkodásra, hanem kiválogatja azokat, akiknek magasabb az IQ-ja, és a magasabb IQ-jú emberek több érvet tudnak gyűjteni.
De Perkins tett egy még felkavaróbb megfigyelést: az IQ volt az a mérőszám, ami messze a legpontosabban előre jelezte, hogy egy adott alany hány érvet tud összegyűjteni. De a magasabb IQ csak a saját vélemény melletti érvek számát növelte. A képzett, okos emberekből kiváló ügyvédek és sajtószóvivők lesznek, de az ellenvélemények, a másik oldalt támogató érvek felismerésében semmivel nem jobbak, mint bárki más. Perkins azt a következtetést vonta le, hogy „az emberek az intelligenciájukat arra használják, hogy alátámasszák a saját álláspontjukat, és nem arra, hogy megvizsgálják az adott témát teljesebb körűen és minél elfogulatlanabbul”.
A logikus gondolkodás, érvelés működésére vonatkozó kutatások nem sok jóval kecsegtetnek azok számára, akik valamiféle racionális megalapozást szeretnének erkölcsi döntéseikhez. Az ismertetett kutatásban az alanyok döntéseiben, érvelésében semmilyen személyes érdek nem játszott szerepet. Ha megkérdezünk valakit hasonló témákban, a legtöbb ember gyors, automatikus választ ad: valamelyik vélemény szimpatikusabb, és nagyon hamar ösztönösen elkezdi gyűjteni az érveket, bizonyítékokat, és sikerrel is fog járni.
Így működünk akkor is, ha valami olyan témában kell véleményt nyilvánítani, ahol nincs személyes motivációnk a valamelyik oldal melletti kiállásra. Ha ilyen esetekben is először döntünk, és utána gyűjtjük csak össze a (támogató) érveket, vajon mennyire leszünk kíváncsiak az ellenérvekre, mennyire leszünk nyitottak, tág látókürűek azokban az esetekben, amikor a személyes érdekünkről, a társadalmi identitásunkról vagy erős érzelmeket keltő ügyekről van szó, ahol azt akarjuk vagy arra van szükségünk, hogy a mi álláspontunk érvényesüljön?
