Utolsó frissítés:

Szent Schadl György evangéliuma

BB
BB

Jézus bement Jerikóba és áthaladt rajta. Ekkor íme, egy Schadl György nevű férfi, aki a végrehajtók feje volt és gazdag, szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de nem tudta a tömeg miatt, mert alacsony termetű volt. Előre futott tehát, felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus arra a helyre ért, fölnézett, meglátta őt, és ezt mondta neki: »Schadl György! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.« Erre az sietve lemászott, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindannyian zúgolódva mondták: »Bűnös embernél száll meg!« Schadl azonban odaállt, és azt mondta az Úrnak: »Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.« Jézus azt mondta neki: »Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia ugyanis azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.«

Elnézést a címadásért, de súlyos dolgokról van szó. A "The Chosen" c. sorozatban Máté, a vámos egy jól számoló fiatalember, aki eladja a tehetségét pénzért, de nem érzi jól magát, ezért egyből csatlakozik Jézushoz. Az apostolok kicsit hümmögnek, amikor Jézus meghívja. Ennél szerintem botrányosabb volt, amit Jézus csinált. 

Az akkori vámosoknak szerintem a mai végrehajtók felelnek meg, és a vezetőjüknek Schadl György. A társadalmi megítélésük valami olyasmi lehetett, amit a következő valós Facebook-kommentek tükröznek: 

Vajon mit gondoltak a korabeli emberek Jézusról, aki ezekkel a figurákkal mutatkozott? És mit gondoltak, amikor elővették az evangéliumot, amit egy ilyen figura írt?