A hit több, mint tények elfogadása: a Dei Verbum első fejezete
Az alábbi írás Adam Rasmussen teológus cikkének fordítása. Az eredeti a Where Peter Is oldalon jelent meg. A Dei Verbumról szóló sorozat első részét itt lehet olvasni: Isten kinyilatkoztatja önmagát
Ez az írás podcast formában meghallgatható: https://anchor.fm/hegymenet/episodes/A-hit-tbb--mint-tnyek-elfogadsa-a-Dei-Verbum-els-fejezete-ejqjnn
Ha az isteni kinyilatkoztatásról beszélünk, szólnunk kell a hitről is, mivel a hit nem más, mint a kinyilatkoztatás által elvárt emberi válasz (DV 5). Amint az első részben megmutattam, a Dei Verbum elmozdulást jelent a kinyilatkoztatás értelmezésében: nem a biblia lapjain szereplő szavakat, hanem Istent magát jelenti. A hitünk értelmezésében is ugyanerre a váltásra van szükség: igaz kijelentések intellektuális elfogadása helyett önmagunk teljes átadására Istennek.
A 19. és 20. században a katolikus gondolkodásban lényegében egyeduralkodó volt a neoskolasztika. A második vatikáni zsinat idejére ez az Aquinói Szent Tamás gondolkozásában gyökerező szemlélet egy önmagába zárt rendszerré fogyatkozott, amely eloldotta magát a kinyilatkoztatás forrásaitól. A neoskolasztikában ezek a források pusztán a tényállításokat igazoló szövegrészletek lettek, ráadásul sokszor szövegkörnyezetükből kiemelve. Miközben a protestáns fundamentalizmus a biblia szavai és a kinyilatkoztatás közé tett egyenlőségjelet, a neoskolasztikus katolikus teológusok a dogmák és tantételek listájára fókuszáltak. Ezeket a listákat, az igazolásukra használt szövegrészletekkel együtt „kézikönyvekbe” gyűjtötték össze, melyek közül a legfontosabb munka, a 43. kiadásában ma is használt „Enchiridion symbolorum, definitionum et declarationum de rebus fidei et morum” (A hitvallások, definíciók és deklarációk gyűjteménye a hit és erkölcs dolgairól). Eredetileg Heinrich Joseph Dominicus Denzinger tette közzé 1854-ben, ezért röviden „Denzinger”-nek hívják ezt a művet és az általa megjelenített teológiát pejoratívan „Denzinger teológiának” nevezték a második vatikáni zsinat “új teológusai”. [1]
A Denzinger teológia (rossz esetben) a hitet sokszáz precízen megalkotott tényállításra adott intellektuális egyetértéssé egyszerűsíti. [2] Amikor az Egyház a hitvallásban - a hit legalapvetőbb verbalizációja során - így szól: “Hiszek az egy Istenben, hiszek Jézus Krisztusban, hiszek a Szentlélekben”, a tényállításokra épülő hit ezt mondja: “Hiszem azt, hogy Isten három és egy, hiszem azt, hogy Jézus a Második Isteni Személy megtestesülése”, és így tovább. De az Istennel kapcsolatos állítások intellektuális elfogadása nem a hit. Az írás is ezt mondja: “Te hiszed, hogy egy az Isten. Jól teszed. De a démonok is hiszik, és reszketnek.” (Jak 2,19)
Mi a hit? A Dei Verbum definíciója szerint nem más, mint az az engedelmesség, „mellyel az ember szabadon Istenre bízza egész önmagát” (5) Ebben benne van az is, hogy „értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt” (I. Vatikáni zsinat, Dei Filius 3), valamint az, hogy „önként elfogadja a kapott kinyilatkoztatást”. (5) A második vatikáni zsinat az első vatikáni zsinat számos tanítását megvilágítja és kifejti. Az első vaticanum a hitet olyan aktusként definiálta, amelyben „elhisszük, hogy mindaz, amit [Isten] kinyilatkoztatott, igaz”. [3] Ez a definíció azzal a modellel van összhangban, miszerint a kinyilatkoztatás igaz dolgok kijelentése. A katolicizmusban ugyanakkor minden „nemcsak ..., hanem … is”. A második vatikáni zsinat nem utasította el a dogmák és tanítások elfogadását, de világossá tette, hogy a hit elsősorban és mindenekelőtt a teljes lényünk átadása Istennek, bizalmunk Istenben, és az, hogy életünket az ő kegyelmébe helyezzük. Benedek pápa nagyon szépen fejezte ezt ki első enciklikája elején: „A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad.” (Deus Caritas Est 1, kiemelés tőlem). Ebből a találkozásból fakad majd az a hit, hogy Isten kinyilatkoztatása igaz.
Ha valaki követte mindazt, amit Ferenc pápa a hitről mondott, középpontjában azzal a kijelentéssel, hogy Jézus az Úr, és felhívva a figyelmet az ideológia veszélyeire, bizonyára észreveszi, hogy a pápa tanításának gyökere a Dei Verbum. Hangsúlyozta, hogy ne cseréljük föl a Jézusban való hitet a dogmák képviseletével:
Egy lényegében missziós lelkipásztorkodás nem megszállottja annak, hogy tagolatlanul adja át tantételek sokaságát, amelyeket követelőző erőszakossággal kíván ráerőltetni a másikra. Amikor elfogadunk egy lelkipásztori célt és egy missziós stílust, mely kivételek és kizárások nélkül valóban mindenkihez eljut, akkor az igehirdetés a lényegre koncentrál; arra, ami a legszebb, a legnagyobb, a legvonzóbb és egyben a legszükségesebb is. (Evangelii Gaudium 35)
Ezt a második vatikáni zsinatnak arra a tanítására alapozza, hogy a dogmák között „hierarchia” áll fenn, ahol van, amelyik fontosabb a többinél. (Unitatis Redintegratio 11; EG 36) Azok a dogmák a legfontosabbak, amelyek az evangélium „alapvető magjához” legközelebb vannak (például a szentháromság és a megtestesülés). Mi ez az „alapvető mag”? Nem más, mint „Isten üdvözítő szeretete, amely a meghalt és feltámadott Jézus Krisztusban került kinyilvánításra”. (EG 36)
Mit kezdjünk akkor a dogmákkal? Mindannyian találkoztunk olyan keresztényekkel, katolikusokkal, protestánsokkal egyaránt, akik azt mondják, hogy ne foglalkozzunk a dogmákkal, csak szeressük a mi Urunkat. Ez alapvető tévedés, amely a logika szabályainak is ellentmond. A dogma végül is nem más, mint tanítás Istenről. Ha nem foglalkoznánk velük, Istenről sem tudnánk egyáltalán semmit mondani. Még csak azt sem állíthatnánk, hogy Isten létezik, mivel ez is egy olyan kijelentés, amit valaki vagy elfogad vagy elutasít. A szisztematikus teológia tanárom, Joseph Konchak atya egyszer arra hívta fel a figyelmünket, hogy még az „Isten a szeretet” mondás (1Jn 4,8) is ilyen állítás! A dogmák arról az Istenről, és az ő akaratáról tanítanak minket, akibe bizalmunkat helyeztük. A Katolikus Egyház Katekizmusa gyönyörűen fogalmaz: „A dogmák hitünk útját megvilágító és biztonságossá tevő fényforrások.” (89)
Bár minden katolikus megvédené dogmáinkat, de ugyanakkor nem esne a ló túloldalára (mint sokan), eltúlozva a fontosságukat, az evangélium magja elé helyezve őket! Ferenc pápa világosan figyelmeztet erre a veszélyre:
Azokban a nehéz helyzetekben, amelyekben a rászoruló emberek élnek, az Egyháznak különleges gondot kell fordítania a megértésre, a vigasztalásra, az integrálásra, elkerülve, hogy úgy terhelje rájuk szabályok egész sorát, mintha azok kövek lennének. Ezzel ugyanis azt érnénk el, hogy elítéltnek és elhagyottnak éreznék magukat - éppen azon Anya részéről, aki arra hivatott, hogy elvigye nekik Isten irgalmasságát. Így ahelyett, hogy felkínálnánk nekik a kegyelem gyógyító erejét és az evangélium világosságát, egyesek „be akarják magoltatni” [indoktrinálni - a ford.] az evangéliumot, „holt kövekké akarják azt változtatni, amelyeket másokhoz vághatnak. (Amoris Laetitia 49) [4]
A kövek eldobása Jézus példájára utal. Amikor az asszonyt házasságtörésen érték, a tömeg meg akarta kövezni, az Írás szavainak megfelelően: „Ha valaki paráználkodik másnak a feleségével és házasságtörést követ el felebarátja feleségével: halállal lakoljon a házasságtörő férfi is, a házasságtörő asszony is.” (Lev 20,10). Jézus így válaszolt: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ”. Nem csak az Ószövetséget lehetett felhasználni igazolásképpen az ölésre. Az Újszövetség vagy az egyházi megnyilatkozások ugyanígy megkövülhetnek, és gyilkos kődarabokká válhatnak azok kezében, akik folyamatosan akképpen igazolják magukat, hogy egyszerűen újra és újra elismétlik azokat a bibliai igehelyeket vagy azokat a dogmákat, amelyeket állandóan alkalmazni szeretnének. A házasságtörő nő körül állók szó szerint idézhették volna Jézusnak a Leviták 20,10-et. De ahogy Szent Pál mondja: „a betű öl, a Lélek viszont életet ad”. Az egyház tanítása szerint a kinyilatkoztatás lelke nem más, mint Isten szeretete, amely Jézus Krisztusban testté lett. A Szentírás szavainak vagy a katolikus tanításnak a szeretettel szembe menő felhasználása minden esetben olyan halott betű, ami öl.
Azt mondhatnák erre: „Mindez újkeletű, politikailag korrekt modernizmus. Az igazi katolicizmus a dogmák!” Ellenkezőleg: ezt az alapelvet - amely Szent Páltól és az írásokból származik - Szent Ágoston fogalmazta meg egyik legnagyobb művében, A Keresztény Tanításról:
Ha tehát valaki abban a meggyőződésben ringatja magát, hogy az isteni írásokat, vagy azoknak csak valamely részét is megértette, az Isten és felebarát iránti kettős szeretet azonban nem épül eme megértése által: bizony még nem értette meg. [5]
Mégis, a fundamentalisták csak a szavakat látják a lapokon, amelyek szerint a házasságtörő nőt meg kellett volna ölni. A tradicionalisták csak a dogmákat látják, a letisztult, rendszerezett dogmákat, amelyek biztonságosan el vannak zárva az emberi lét változásaitól és „a meglepetések Istenétől”. [6]
Amikor a hitet tantételekké redukálják, elválasztva az evangéliumtól, hogy bármikor harcba indulhassanak segítségével, ideológiává válik. Ferenc pápa megszámlálhatatlanul sokszor mondta ezt! 2019. szeptember 19-én egy egyházszakadás veszélyéről kérdezték és így válaszolt: „ A szakadás mindig egy elitista elszakadás, amelyet a tanból elvált ideológia vált ki. […] Ideológiák lépnek be a tanba, és amikor a tan ideológiákba csúszik, fennáll a szakadás veszélye.” [7] Ez az egyház jelen válságának a forrása. A Ferenc pápát támadók ideologisták, akiknek az egyházképe nem egyezik meg Ferenc pápa „tábori kórház” [8] felfogásával. Az ő egyházképük egy a dogmákból kialakított merev ideológia, amely a második vatikáni zsinat előtti latin misére épül. Nem kevesebbet akarnak elérni, mint a második vatikáni zsinat semmissé tételét, amelyet Viganò érsek immár nyilvánosan is megfogalmazott. Azáltal, hogy elutasítják a zsinatot és a zsinat utáni pápák tanításait, megalkották a saját „ pszeudoskizmatikus keresztény útjukat”. [9]
A szent Márta házban tartott reggeli homíliájában 2018. október 18-án Ferenc pápa ezt mondta:
Legyetek óvatosak azokkal a keresztényekkel - laikusokkal, papokkal, püspökökkel - akik „késznek”, szilárdnak mutatják magukat. Legyetek óvatosak. Isten Lelke nincs ott. Híján vannak a szabadság lelkének (vö. 2Kor 3,17). És legyünk saját magunkkal is óvatosak, hiszen ez alapján a saját életünket is meg kell vizsgálnunk. [10]
Minden alkalommal, amikor Ferenc pápa megteszi ezt a lelkipásztori figyelmeztetést, némely katolikus megtámadva érzi magát. „A pápa a hithű katolikusokat támadja!” Holott a pápa az irgalmasság cselekedét gyakorolja: oktatja a tudatlanokat. Az „idősebb testvért” (vö. Lk 15,11-32) - és vele együtt valamennyiünket! - hív a valódi hit útjára.
A Dei Verbum azt tanítja nekünk, hogy a valódi hit sokkal több, mint a dogmák puszta elfogadása, bármennyire is fontosak azok. A hit azt jelenti, hogy teljesen átadjuk életünket és önmagunkat Istennek, aki kinyilatkoztatta önmagát számunkra. Elsősorban nem értelmi, hanem szívbéli tett. Bizalom Jézusban.
Legközelebb azt vizsgáljuk, hogy a Dei Verbum miképpen tanít a szent hagyomány dinamikus természetéről.
[1] A hittudománnyal foglalkozók és az egyházi dokumentumok „Denzinger-Schönmetzer”-ként hivatkoznak rá (DS). Adolf Schönmetzer SJ revideálta a számozási rendszerét 1963-ban.
[2] Ennek az "egyetértésnek" különböző szintjei vannak, amint a különféle kijelentésekhez fűzött megjegyzések rendszere kialakult. A legmagasabb szint a „de fide” (hitből, azaz definiált dogma), a legalacsonyabb a „sententia probabilis” (bizonyítható vélemény).
[3] Sajnos magyarul nehéz visszaadni, amit a latin megkülönböztet: hit és elhinni valamit - BB
[4] Ezen a ponton árnyalatnyit elégedetlen vagyok Dr. Diós István amúgy kiváló (az angolnál sokkal pontosabb) fordításával. Ferenc pápa nem arról beszél, hogy ne úgy terheljük rájuk szabályok sorát, mintha kövek lennének, hanem azt mondja, hogy ne terheljük rájuk szabályok sorát, mintha kövek lennének. - BB
[5] De doctrina Christiana 1,36,40 (https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/259357/default/doc_url/Szent_goston.pdf) Quisquis igitur Scripturas divinas vel quamlibet earum partem intellexisse sibi videtur, ita ut eo intellectu non aedificet istam geminam caritatem Dei et proximi, nondum intellexit.
[6] Ferenc pápa reggeli elmélkedése a Szent Márta házban 2017. május 8-án. http://www.vatican.va/content/francesco/en/cotidie/2017/documents/papa-francesco-cotidie_20170508_god-of-surprises.html
[8] Antonio Spadaro interjúja Ferenc pápával, 2013. szeptember 30. https://www.americamagazine.org/faith/2013/09/30/big-heart-open-god-interview-pope-francis
[9] uo. mint [7]
[10] Adriana Masotti, “Pope at Mass: Be careful around rigid Christians,” Vatican News (10/16/18)
A újszövetségi idézetek fordítását Simon T. László OSB fordításából, (https://szentiras.hu/STL), az ószövetségi idézetek fordítását a Szent Jeromos Bibliatársulat fordításából vettem.
